A Junior Prima díjas Devich Benedek pályája kezdete óta egyik legfontosabb küldetésének tekinti a nagybőgő mint szólóhangszer bemutatását. Meggyőződése, hogy a nagybőgő hangszínskálája éppen olyan kimeríthetetlen, mint a vonós hangszercsalád ismertebb és megbecsültebb tagjaié. Szeptemberben Gorka Plada zongoraművésszel közös koncerten mutatja be a nagybőgő lírai arcát.

Rögtön az első választásod volt a nagybőgő, vagy kanyarok után jutottál ehhez a hangszerhez?

Először hegedülni tanultam 6 éves koromtól 5 éven át. Hálás vagyok ezekért az évekért, mivel lehetőségem nyílt fiatalon megbarátkozni olyan fontos alappillérekkel, mint a finommozgások, az intonáció és a zenei karakterek. Egy kerületi verseny megnyerése után mégis úgy döntöttem, hogy hangszert váltok. Nem töprengtem hosszan, mert valódi szerelembe estem a nagybőgővel. Ezekben az években világosodott meg előttem, hogy a zene olyan nekem, mint az oxigén: nem tudok nélküle élni. Az első nagybőgőleckéimmel egyidejűleg zongorázni is elkezdtem magamtól.

Egy korábbi interjúdban említetted, hogy elsősorban a szomorúság vonzott a nagybőgő megszólalásában. Milyen hangokat fedeztél fel benne azóta?

Sokan bemutatták már a nagybőgő szinte akrobatikusan virtuóz oldalát, de ami engem leginkább vonz, az a lírai hangja. Ez az, amiben úgy érzem, hogy tudok újat mutatni a közönségnek. A nagybőgő hangszínskálája ugyanolyan széles és részletgazdag, mint a hegedűé vagy a csellóé, de a mai napig nem aknázták ki kellőképpen. A hangszínek kimeríthetetlen lehetőségei folyamatosan inspirálnak, és gyakran ez alapján választom ki a játszott darabokat is.

Vannak példaképeid?

Mindig is voltak kedvenc vonós művészeim, akiknek a felvételeivel szinte együtt élek, éjjel-nappal hallgatom őket. Ilyen például Joseph Silverstein, Yehudi Menuhin, Lynn Harrell vagy Pinchas Zukerman. Ahogyan hangszínt váltanak, vibrálnak és nem utolsósorban az idővel bánnak, az mélyen hat rám. Az ő segítségükkel kerültem közelebb a saját hangomhoz, és mint iránytű vezetnek az utamon. Mindegyiküknek van valami individuális, valami nagyon sajátos a hangszínében, ami olyan, mint egy ujjlenyomat: azonnal beazonosítható. Ez hihetetlenül nagy erő és érték.

Mi a legmeghatározóbb különbség a nagybőgő és a vonós hangszercsalád többi tagja között?

A nagybőgő hangja inkább lefelé terjed és koncentrálódik, nem pedig kifelé, így jobban meg kell dolgozni azért, hogy nagyobb hangot szólaltassunk meg, és azt a közönség felé juttassuk, mint mondjuk hegedűn vagy csellón.

Devich Benedek, fotó: Clara Evens

Mekkora eredeti repertoár született nagybőgőre?

A nagybőgőrepertoár meglehetősen vékony, és sajnos csak kevés olyan mű íródott erre a hangszerre, amit igazán szeretek játszani. A szeptember 20-i koncertünkön viszont Serge Koussevitzky születésének 150. évfordulója alkalmából eljátszom a szerző fisz-moll nagybőgőversenyét. Ez a mű olyasmi, mint a hegedűsöknek Wieniawski valamelyik versenyműve. Érezhető, hogy a hangszeren mesterien játszó zeneszerző komponálta, karakterében pedig mélységesen romantikus darab. Úgy érzem, az éneklő tónust és a romantikus elóadásmód stílusjegyeit rendkívül jól lehet ebben a műben bemutatni. 

Sok, saját magad által készített átiratot is repertoáron tartasz. Hogyan születnek az átiratok?

Az átírást természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy fogom a darabot és hangról hangra átteszem nagybőgőre, csak mondjuk egy oktávval mélyebben fog szólni az egész, hanem ennél összetettebb a feladat. A folyamat úgy kezdődik, hogy először csak kapok a vonó után, hogy én is megszólaltassam, kipróbáljak néhány részletet, és ezután veszem elő a kottát, hogy alaposan elemezzem a darabot. Tehát előbb az érzés, aztán a megértés – szerintem a zenében általában ez a sorrend működik legjobban.

Hogyan álltok neki egy műsor összeállításának Gorkával?

Ez is ugyanannyira intuitív, mint tudatos dolog. Gorkával nagyon jó barátok vagyunk, rengeteg zenét hallgatunk mindketten, és zenei kérdésekben többnyire egyet is értünk, így nem kell sokat vitatkozni azon, mit játsszunk. Az egész barátságunk és a kamarázás is úgy kezdődött, hogy rendszeresen megmutattuk egymásnak a friss Spotify playlistjeinket. A playlistek szerintem szavak nélkül is elmondanak egy történetet a gazdáikról, árulkodnak a lelkiállapotukról, az érdeklődésükről. Összeállítani és átbeszélni őket pedig nagyon hasonlít ahhoz, amikor egy koncertprogramot összerak az ember: karaktereket keresünk, és azokat helyezzük el a zenei folyamat megfelelő pontján. Bach darabjainál például nem is lehetne jobbakat találni arra, hogy megadjuk egy est alaphangját.

Nagyon jelentős szerepet kap ebben a műsorban Kurtág, és neki is ajánljátok a koncertet. Milyen személyes kapcsolódásotok van hozzá?

Az én személyes élményem vele kapcsolatban az, hogy 2021-ben bemutattam egy miniatűrjét, amelyet a nagypapám, Devich Sándor emlékére írt. Ők nagyon jó kapcsolatban álltak, és gyakran tanítottak is együtt. Én viszont egészen idáig csak hallottam Kurtágról, és ekkor dolgoztam vele először élőben. Leírhatatlan és máig meghatározó élmény volt végre belekóstolni a tanítási módszerébe, és megismerni a kisugárzását. Gorkának erre sajnos még nem adódott alkalma, az ő kötődése Kurtág zenei világához az, hogy mindig is nagyon szeretett 20-21. századi magyar műveket játszani, különösen Bartókot, Ligetit, Kurtágot és Weinert. Valamiért rendkívül közel áll hozzá az ő zenei világuk.

A műsorotok teljes egészében 20-21. századi művekből áll, és nemcsak itt a BMC-ben, hanem máshol is. Honnan jött ez az elköteleződés?

Elköteleződésnek azért nem nevezném, ez inkább egy periódus az életünkben. Azért játsszuk ezeket a műveket, mert rajtuk keresztül tudjuk legjobban kifejezni magunkat, és mutatni valami újat a hangszerünkről. Sok barokk, klasszikus és romantikus zenét is gyakorlunk, illetve játszunk együtt is, külön is, de a 20-21. századi zenét sokkal kiaknázatlanabb területnek látjuk, így jelenleg szívesebben foglalkozunk vele.

Te próbálkoztál valaha zeneszerzéssel?

Igen. A fiókomban van már hegedűduó, néhány korál és zongoraminiatűrök is, de egyelőre harmonizálni szeretek a legjobban. Általában keresek egy már létező melódiát, és azzal operálok. Ez az egyik kedvenc kikapcsolódásom, mert ilyenkor nem gondolkozom teoretikusan, hanem teljesen a füleimre bízom magam. Kicsit olyan, mint a főzés, csak itt akkordok sűrűségéről van szó. Ebben a folyamatban képes vagyok órákig elveszni és keresgélni, de itt is gyakran igaz a mondás: a kevesebb több.

Borítókép: Clara Evens
Interjú: Molnár Fanni

---

Kapcsolódó program:

Devich Benedek és Gorka Plada kamaraestje
2024.09.20. 19:00
Koncertterem

Műsor:

Johann Sebastian Bach: D-dúr gambaszonáta, BWV 1028
Serge Koussevitzky: fisz-moll nagybőgőverseny, op. 3
Kurtág György: Les Adieux
Leoš Janáček: Zongoraszonáta 1905.X.1., „Az utcából”
*****
Kurtág György: Devich Sándor emlékezete
Kurtág György: Jelek, játékok és üzenetek 6 – Message-consolation à Christian Sutter
Ligeti György: Zongoraetűdök – 16. Pour Irina
Claude Debussy: 12 etűd – 6. Pour les huit doigts, 10. Pour les sonorités opposées, 11. Pour les arpèges composés
Ernest Bloch: A zsidó életből – 1. Ima – Devich Benedek átirata
Gustav Mahler: Rückert-dalok – 4. Ich atmet’ einen linden Duft – Devich Benedek átirata

Közreműködik:

Devich Benedek – nagybőgő
Gorka Plada – zongora

 

---