A legnagyobb zeneszerzők puttonyában mindig lapul egy-két zavarba ejtő, akár enigmatikus vagy egyszerűen fatális tévedésnek tetsző mű is. Az őrület gyermekei ezek: miattuk lesz az életmű zseniálisan egyenetlen. Aztán idővel kiderül, hogy nem a mű a torz, hanem a perspektíva nem elég tágas, és a kor végül utoléri a messze előreszaladt alkotó fantáziát. Ilyenek a kései Beethoven-kvartettek, köztük is hegyként mered az égnek az op. 130-as, B-dúr darab, amelynek monumentális fúgáját nem is szokták az egyébként is terjedelmes vonósnégyessel együtt játszani. Mit látott a szerző, milyen vásznak és távlatok tárultak fel lelki fülei előtt? Erre keressük a választ Beethoven hagyománytisztelő Szeptettjét és két beskatulyázhatatlan mesterművét szembeállítva.