A reneszánsz madrigál a zenetörténet egyik megosztó műfaja: lelkes amatőr kórusok éneklik magyarított szövegekkel, miközben sokakat taszít a körötte kialakult pecsenyeillatú művidámság. Pedig a madrigál a későreneszánsz legfontosabb zenei műfaja – a kritikai élű megjegyzés a zenén keresztül talán a korszakot minősíti? Nem. A madrigál világa mély és elsőrendű, csak friss tekintettel kell szemlélni: felfedezni benne Petrarca követésének nyelvteremtő erejét, a manierizmusnak a lét sötétségével szembenéző tekintetét, az ébredő modern „én” kifejeződésre való törekvését. Észrevenni benne a populáris zene és a zeneipar létrejöttét, és ezek recepcióját a kor legnagyobb komponistái részéről. Előadás- és koncertsorozatunkkal szeretnénk kiszabadítani a madrigált a közkeletű előítéletek köréből; rámutatni, hogy benne a legfelnőttebb tartalom jelenik meg a legkifinomultabb formákban.

A téma óriási, s a madrigál szemlélete állandó változásban van. Sorozatunk előadásai nem arra törekszenek, hogy tankönyvként vezessenek elő mindent a műfajjal kapcsolatban, hanem négy különböző szempontból vizsgálják a reneszánsz madrigált. Lax Éva, a 16–17. századi olasz nyelv legkiválóbb hazai tudósa segít a madrigál nyelvhez való viszonyának tárgyalásában. A koncertek ugyan kapcsolódnak valamelyest az előttük elhangzó előadásokhoz, de nem azok illusztrációi, önálló vonulatot képeznek, s az olasz reneszánsz madrigál három kiemelkedő alkotóját és egy nevezetes korabeli antológiáját tárják a hallgatóság elé.