Utolsó alkotókorszakának magaslataira állítólag már lehetetlen követni Bachot. Fazekas Gergely zenetörténész mégis erre tesz kísérletet: október 17-én kezdődik háromrészes ismeretterjesztő előadássorozata a BMC Könyvtárában, amelynek témája a Fúga művészete, Bach utolsó műveinek egyike lesz. Kiderül többek között, hogy mi a válasz az univerzum rejtélyére, mit tanulhatunk egy 18. századi zeneszerző gondolkodásából 2022-ben, és hogy ha a dolgoknak nehézkedése van, az korántsem baj.

Mi alapján választod ki az ismeretterjesztő sorozataid témáját?

Történelmileg úgy alakult, hogy a BMC-ben tartott sorozataim Bachról szólnak, így a nagy témát nem is kell keresni. Személyes okok és praktikus szempontok egyaránt közrejátszanak: az alapján választok témát, hogy éppen mi érdekel, mi az, ami szellemi kalandot, megoldandó problémát jelent számomra, illetve amiről a nem-szakmabeliek számára is tudok vagy lehet beszélni. Utóbbi a Fúga művészete esetében különösen komoly kihívást jelent, mert nem az átlagos hallgatónak szóló műről van szó, amelyet azonban rengeteg mítosz övez, vagyis olyanok is tudnak róla, hallgatják, csodálják, akik valószínűleg nem értik teljes mélységében (teljes mélységében persze szerencsére nem is lehet érteni, de ezt csak halkan mondom). A harmadik tényező, hogy vajon kapcsolódhat-e az előadáshoz élő zene. Most úgy alakult, hogy Borbély László nemrég lemezre vette a művet, de a járvány miatt nem tarthatott lemezbemutató koncertet, amelyre így a sorozathoz kapcsolódva, december 13-án kerül sor a BMC Koncerttermében.

Melyik az a mítosz, amit elöljáróban mindenképp érdemes tudni a műről?

Az egyik mítosz, amelyet elég régen megcáfolt a zenetudomány, ám makacsul tartja magát a köztudatban, hogy A fúga művészete lenne Bach utolsó műve. Két forrásban maradt fenn a darab: az egyik a szerzői kézirat, a másik pedig a Bach halála után publikált első, illetve második kiadás, amelyek gyorsan egymás után jelentek meg, és csak abban különböznek, hogy a második kiadásnak eltérő a borítója, illetve a zeneelméletíró Bach-tanítvány, Friedrich Wilhelm Marpurg írt hozzá egy előszót. A szerzői kézirat az 1740-es évek elején született, tehát akkor, amikor Bach még ereje teljében volt. Ez a verzió is befejezett egész – sőt, a közismert, mindenki által játszott nyomtatott változatnál sokkal egységesebb –, összesen 14 tételből áll, nem véletlenül. Bach számára fontos volt a 14-es szám, mivel a 18. században népszerű számábécé alapján ennyi a B-A-C-H betűk összege (2+1+3+8).  

A Marpurg és Carl Philipp Emanuel Bach által közreadott nyomtatott változat elég sokban különbözik a kézirattól. Nemcsak kisebb-nagyobb javításokkal egészítette ki Bach az eredetit élete utolsó éveiben, hanem teljes új tételekkel is, és ebben az új változatban szerepel a legendássá vált utolsó fúga is, amely befejezetlen maradt, a B-A-C-H-motívum megjelenésekor vége szakad. Ez a fúga külön is fennmaradt kéziratban, és erre a lapra Carl Philipp Emanuel Bach ráírta, hogy az apja azon a ponton halt meg, ahol a B-A-C-H motívum megjelenik. Igaz, a bejegyzés Bach halála után tíz évvel került a lapra, és egyik Bach-fiú sem volt Lipcsében, amikor apjuk meghalt, illetve az utolsó aktív hónapokban a záró fúgán dolgozott, úgyhogy ők sem sokat tudhattak arról, miért nem maradt fenn a teljes tétel. Az utókor fantáziáját egészen káprázatos mértékben ihlette meg ez a rejtély, a kedvencem az az elmélet, amely szerint Bach szándékosan hagyta félbe a darabot, mert felsejlett előtte az univerzumot érintő végső kérdésekre adható válasz, és megijedt, sőt belehalt. Mivel a Galaxis útikalauz stopposoknak című regényből ma már tudjuk, hogy a válasz 42, én inkább azt mondanám, hogy Bach azért nem fejezte be a fúgát, mert csalódott volt, vagy el akarta hallgatni, hogy a válasz nem 14. Kétségtelenül gyönyörű, és elmélázásra ihleti az embert, hogy Johann Sebastian Bach egyik utolsó alkotása, a nyugat-európai kultúrtörténet egyik legjelentősebb szellemi terméke a semmibe foszlik, de a válasz valószínűleg sokkal prózaibb, mint azt a 19. század eleje óta hinni szeretnénk (mármint nem az univerzum végső kérdésére, hanem a zárófúga rejtélyére adandó válasz). Ez a fúga ugyanis egy négytémás fúga, és éppen ott szakad meg a kézirat, ahol a négy téma együttes kidolgozása elkezdődne. Mivel a többtémás fúgák kompozíciós folyamata azzal kezdődik, hogy a zeneszerző kipróbálja, miként lehet összehozni a négy témát, elég valószínű, hogy Bach egy külön lapon dolgozta ki ezt a részt, és a hagyaték feldolgozása vagy a nyomtatásra való előkészítés során ez a lap elveszett. Rengetegen próbálták a rejtélyt megfejteni, a zárófúga befejezését kitalálni, de bevallom, engem sokkal jobban érdekel az, ami A fúga művészetéből megmaradt, mint az, ami elveszett. 

Van esetleg személyes, a műhöz fűződő történeted?

Nem ért villámcsapásszerű élmény a darabbal kapcsolatban, de genetikailag úgy vagyok kódolva, hogy számomra a kikapcsolódás egyik formáját jelenti, amikor Bach-fúgák kottáját nézegethetem. Csodálatos dolog olvasgatni A fúga művészete kottáját, és regisztrálni az egyes darabok tökéletességét éppúgy, mint az egész gyűjtemény felépítését. Valójában Bach legalább annyira olvasásra-tanulmányozásra szánta ezeket a fúgákat, mint előadásra, arra pedig valószínűleg nem gondolt, hogy valamikor egyben, egyetlen műalkotásként fogják előadni az egészet. Olyan, mint egy soha meg nem írt fúgaelmélet-könyv példatára, vagy hogy egy prózaibb példát hozzak, mint egy nagyon tudatosan felépített kenyérsütés-tankönyv. Először az egyszerű kenyerekkel kezdi, aztán jönnek a komplexebbek, külön csoportosítja azokat, amelyekhez kovászra van szükség, amelyek ízesítettek, amelyek valamilyen különleges eljárással jönnek létre. A gyűjtemény zeneszerzőknek is szól, talán nekik a leginkább: így kell fúgát sütni.

Beszélhetünk Bach esetében kései stílusról vagy bármiféle stílusfejlődésről? Hol helyezkedik el a Fúga művészete Bach életművében? 

Bach korai életművét nem ismerjük olyan részletességgel, mint Mozartét, akinek a papa minden kis darabját elrakta, így gyermekkortól kezdve látni lehet a zeneszerző fejlődését. Az első jelentősebb, fennmaradt darabok Bach húszas éveinek elejéről származnak, ide tartoznak a legkorábbi kantáták, például a jól ismert 106-os kantáta, az úgynevezett Actus tragicus is. Mivel már ezek is felfoghatatlanul szép és felkavaró zenék, azt semmiképp nem lehet mondani, hogy művészi értelemben előrelépett volna a későbbiekben, mert nem volt hova. De az életmű kései része mégiscsak elválik a korábbiaktól, mégpedig abban, hogy a Bachra amúgy is jellemző komplex zeneszerzői gondolkodást minden végleten túlfeszíti. A korai életműben is találunk hosszú műveket vagy tételeket, de ezeknek a hosszúsága részben valamiféle bőbeszédűségből fakad. Az utolsó korszak bizonyos darabjai egyszerre végtelenül koncentráltak és rendkívül terjedelmesek: az érthetőség határát súrolják. Érdekes egyébként, hogy élete utolsó tíz évében Bach nem írt igazán sok darabot, de ezek mind különlegesek, és jórészt absztrakt zenei jelenségek demonstrációját szolgálják (miközben persze élményszerű játszani- és hallgatnivalót is kínálnak): a Wohltemperiertes Klavier második kötete a prelúdium-fúga páros enciklopédiáját kínálja az első kötetnél magasabb fokon, a Goldberg-variációk a variációs szerkesztést emeli új szintre, a Musikalisches Opfer középpontjában a kánonszerkesztés áll, A fúga művészete pedig azt mutatja be, hogy mik a lehetőségek a fúgaszerkesztés területén. Szoktuk mondani egy-egy terület áttekintésekor vagy felsoroláskor, hogy a „teljesség igénye nélkül”. Bach nem ennyire szerény (vagy félénk), ő a teljesség igényével lép fel. 

Mi az, amit csak a Fúga művészete árulhat el nekünk Bachról, a zeneszerzőről?

Bachnak rengeteg darabja elveszett – bizonyos becslések szerint nagyjából a teljes életmű harmada –, ugyanakkor az, amit ismerünk, annyira gazdag, hogy ha valamilyen rettenetes szerencsétlenség miatt A fúga művészete elveszett volna, szerintem akkor is ugyanolyan nagyra tartanánk őt. Hogy Bachról konkrétan elárul-e valami különöset, azt nem tudom, de számomra legalább ennyire fontos, hogy mit árul el rólunk, pontosabban mit mond nekünk ma, 2022-ben. Örökérvényű művek aktualitását keresni persze nevetségesnek tűnhet, hiszen éppen az adja a varázsukat, hogy nem kell számukra aktualitást keresni. Én mégis úgy érzem, hogy a Fúga művészete, illetve a benne megtestesülő bachi gondolkodásmód rendkívül időszerű egy olyan korban, amikor a fiatalabb generáció egy-két perces videók felesleges készítésével és görgetésével tölti az idejét az egyik online platformon, miközben az idősebb generáció néhány soros kommentekben kínál politikai elemzést és hőbörög a világ folyásán egy másik platformon. A fúga művészetét nem lehet gyorsan és könnyen megérteni, ezért arra tanítja az embert, hogy a dolgoknak nehézkedése van. Hogy a világ problematikus és bonyolult, és éppen ettől szép, nem a vélt egyszerűségtől. 

Interjú: Molnár Fanni
Fotó: Adrián Zoltán

Kapcsolódó programok:

BMC Könyvtár
2022. október 17. 18:00 Bach és A fúga művészete 1. – Idejétmúlt erőfeszítések | Fazekas Gergely előadása
2022. november 14. 18:00 Bach és A fúga művészete 2. – A ciklusépítés mestersége | Fazekas Gergely előadása
2022. december 5. 18:00 Bach és A fúga művészete 3. – A zenei tökéletesség | Fazekas Gergely előadása

BMC Koncertterem
2022. december 13. 19:00 Die Kunst der Fuge | Borbély László lemezbemutató koncertje