Dés András jó ideje olyan forma létrehozásával kísérletezik különböző zenekarai élén, amelyben a zenészek az előre megírt, szigorúan komponált részeket szabad improvizációkkal kötik össze. Július első napjaiban már a harmadik lemezét fogja rögzíteni a BMC Records számára, július 5-én pedig osztrák-magyar quartetjével koncertet is adnak. Beszélgetésünkből kiderül, hogy mi köze a zenének a kiránduláshoz, hogyan lehet bármiből ihletforrást varázsolni, és hol találhatjuk meg a demokrácia egyik legszebb példáját. 

Mi a legelső zenei emléked? Mennyire volt természetes, hogy zenei pályára lépsz?

Édesapám, Dés László révén születésemtől fogva, sőt már azelőtt is folyamatosan körülvett a zene, így az emlékeim összefolynak, nem tudok egy konkrét élményt kiemelni. Mentem a papával próbákra, stúdióba, és hallottam, amikor otthon gyakorolt. Ütőhangszeresként az egyik legnagyobb hatást Horváth Kornél gyakorolta rám, akivel akkoriban sokat játszottak együtt, így ő is karnyújtásnyira volt tőlem. Sokáig küzdöttem a sorsom ellen, minden mást kitaláltam, csak hogy ne legyek zenész. Organikusan alakult a pályám, újabb és újabb zenekarokba hívtak játszani, aztán egyszer csak rádöbbentem, hogy a zene már jóval több hobbinál: kitölti az életemet.

Miben változtatta meg az alkotómunkádat az, hogy kiköltöztél Bécsbe?

Bécs nagyon inspiráló város, ahogyan az ottani zenei közeg is, de az a radikális változás is nagy hatást gyakorol rám, amit maga a költözés okoz, és az, hogy negyven évesen újra kell definiálnom az otthon fogalmát. Ezek a hatások szétválaszthatatlanul fonódnak egybe, de a költözés óta eltelt öt évet leginkább felszabadító tapasztalatként élem meg. A bécsi közeg nagyon sokszínű, igazi multikulti, a város pedig hihetetlen nyugalmat és békét áraszt. Semmilyen szakmai vagy személyes csatornára nem számíthattunk, amikor kiköltöztünk, fejest ugrottunk az ismeretlenbe. A feleségem ékszertervező, egy bécsi galériában kezdett dolgozni szabadúszóként, és két év után úgy döntöttünk, kipróbáljuk, hogy nem ő ingázik Budapest és Bécs között, hanem én Bécs és Budapest között, hiszen amúgy is állandóan úton vagyok. Izgalmas kihívás beilleszkedni egy teljesen idegen és új közegbe, de sok segítséget kaptam azoktól az elsősorban nem osztrák zenész barátaimtól, akik valamikor szintén megtapasztalták a kívülről érkezők elveszettségét.

Hogyan viszonyul egymáshoz improvizáció és kompozíció a zenei világodban?

Ez már a harmadik olyan lemezem lesz, amelyen viszonylag szigorúan megkomponált darabokat kötünk össze szabad improvizációkkal. A kompozíciók elejét és végét nyitva hagyom, így jutunk el egyikből a másikba. Egy kiránduláshoz szoktam hasonlítani a koncerteket és a lemezfelvételeket. Amikor túrázunk, vannak szakaszok, ahol nincs választásunk, csak egyetlen, szakadékkal és erdővel határolt csapáson lehet végighaladni. Aztán megérkezünk egy tisztásra, egy nyitott térbe, ahol szabadon választhatjuk meg, meddig tartózkodunk, hogyan használjuk ki, és hogyan készülünk fel a következő keskeny csapás erőpróbájára, amelynek már látjuk a kezdetét.

Milyen zenei kérdések foglalkoztatnak a legintenzívebben?

A zenében megélhető szabadság és a szabad zenélés, amelynek valami mégis kereteket szab. Fontos számomra, hogy legyen apropója annak, amikor szabadon zenélünk. Az is nagyon izgalmas lehet, ha a semmiből indulunk és a semmibe futunk ki, de a saját zenekarom esetében élvezem, ha felépíthetek egy zenei víziót, kontextust a számok segítségével, amelyeket minden alkalommal újraértelmezünk, hiszen mindig másként jutunk el A pontból B pontba. Játszom olyan zenekarban is, ahol szigorúan megkomponált, már-már klasszikus zenei igényességgel lekottázott darabok alkotják a programot. Ebben az a kihívás, hogy a szűkre szabott mozgástérben miként tudom megfogalmazni a saját gondolataimat, hogyan teszem otthonossá magam számára a zenét. Improvizációra egyszerűen szükségem van, a szabadság érzése nélkül nem tudok zenélni. Sokszor azonban az a benyomásom, hogy a szabad zenélésnek is rögzülni kezdenek szinte akadémikus formái és prekoncepciói, amelyektől kiszámíthatóvá válik. Olyan emberekkel szeretek igazán játszani, akik bármikor képesek meglepni. Ehhez szerintem az kell, hogy ne ijedjünk meg a végletektől, és ne zárjunk ki semmilyen zenei eszközt. Bízzunk magunkban, zenésztársainkban és az intuíciónkban: a kakofon őrület számomra ugyanolyan érdekfeszítő, mint a dallamos és groove-os zenei folyamatok. Igyekszem minél előítélet-mentesebben létezni, hogy képesek legyünk a lehető legszélesebb spektrumban mozogni, minél kevesebb ajtót bezárva magunk körül.

Mit jelent számodra a zenélés?

Az első karantén alatt attól féltem, hogy talán kiderül, valójában remekül megvagyok zene és koncertek nélkül. Aztán szerencsére az derült ki, hogy egy idő után megfulladok így. A zene, az együtt zenélés számomra tényleg feltétele a létezésnek, ugyanúgy, mint a táplálkozás vagy a szeretet. Biztos meg lehetne tanulni valahogyan enélkül élni, de az nagyon-nagyon rossz lenne. Ez fontos felismerés, mert jazz-zenészként szerintem az átlagosnál is többször jutunk el odáig, hogy megkérdőjelezzük a munkánk értelmét. Ha viszont a zenélés ennyire nélkülözhetetlen számunkra, akkor ráébredünk, hogy mindegy, van-e értelme: nincs más választásunk, muszáj ezt csinálnunk, mert ez a hivatásunk, mondhatni a küldetésünk, leginkább magunkkal szemben. Bármi mással foglalkoznánk, az rosszabbul menne, és így a társadalomnak is haszontalanabb tagjai lennénk. Azt hiszem, úgy tudunk másoknak adni valamit – legyen az adott esetben 40-50 jazzrajongó, aki jegyet vett az aznap esti koncertre –, ha saját magunkkal kezdjük. Ha olyasmit csinálunk, ami elmélyülést, boldogságot, izgalmat jelent számunkra, és amiben a legjobbat tudjuk nyújtani magunkból.

Saját ütőhangszeres szettet állítottál össze. Milyen részekből áll?

Folyamatosan változott és változik ez a szett. Az alapja elég minimális, de több funkciót és színt lefed, és otthon érzem magam mögötte: szerepel benne cajon, keretes dob, pergődob és cintányérok. Különféle apró eszközökkel, játékokkal módosítom a hangjukat, így elég sokszínű, mondhatni végtelen hangzásvilág áll a rendelkezésemre. Bizonyos helyzetekben kibővítem, míg máskor ezek közül is csak egyetlen hangszeren játszom, de szerintem a zenélés minősége alapvetően nem a hangszeren múlik, hanem magán a zenészen. Az előző, erdőben felvett lemezemet sokan félreértették, hogy valami ezoterikus, öko-bio dolog akarna lenni. Amikor nem vittem magammal hangszereket, hanem a helyszínen talált köveken, faágakon, csigákon és lombokon játszottam, nem a világ megmentése és a természet védelme volt az elsődleges motivációm. Izgatott a kiszámíthatatlan, a váratlan, és az, hogy mit kezdek egy olyan helyzettel, amikor nem támaszkodhatok a bejáratott megoldásaimra, hangjaimra.

Miben lesz hasonló és miben lesz különböző ez az új lemez az eddigi kettőhöz képest, amit a BMC Recordsnál jelentettél meg?

A hangszer-összeállítás mindenképpen más lesz, a Világ legrosszabb énekese, illetve az einschließlich című albumon sem trombita, sem zongora nem szerepelt. Fenyvesi Marci változatlanul a társam marad ezen az újabb kalandon, nagyszerűen érti a zenei elképzeléseimet, én pedig imádom a zenéhez való érzelmi és intellektuális viszonyát. Azt hiszem, a kompozícióim és a zenei világom is változott az előző lemezek óta. Nehéz pontosan megragadni, miben, mert még túlságosan benne vagyok a folyamatban, nincs távolságom az anyagtól. De az biztos, hogy korábban sohasem élveztem ennyire a zeneszerzés folyamatát. Bátrabban, szabadabban álltam hozzá, nem volt bennem semmiféle bizonyítási vágy vagy prekoncepció.

Milyen inspirációs forrásokból merítesz?

Bármi, tulajdonképpen minden inspirációt jelenthet számomra. Soha nem tudhatjuk, hogy honnan jön az ihlet. Egy dolog biztos, hogy fókuszált figyelem kell hozzá: legyen az baráti beszélgetés, filmnézés, zenehallgatás, játék a gyerekekkel vagy egy finom vacsora, akkor lehet belőlük komoly és mélyreható ihletet szerezni, amelyből aztán új dolog születhet, ha fókuszált figyelemmel fordulunk az élmény felé.

Milyen zenei műfajokkal állsz kapcsolatban a jazz mellett? 

Nagy bajban van, aki a jazz műfaját próbálja definiálni. Az elvetemült zajzenétől körülbelül a liftzenéig terjed az a skála, amelyen egy zenész azt mondhatja magáról, hogy ő jazzt játszik. És nincs is jogunk ezt elvitatni tőlük, különösen, hogy a jazz lényegéhez tartozik a nyitottság. Manapság elkerülhetetlen, hogy mindenféle műfajjal kapcsolatba kerüljön az ember. Ahogyan tágulnak a műfajok, úgy mosódnak el és egybe a határvonalaik is. Úgy látom, az igazán izgalmas és úttörő dolgok éppen a határvidékeken születnek. Többször érte az a kritika a lemezeimet, hogy nem jazz, miközben én mélyen meg vagyok róla győződve, hogy igen. Ezek az írások mégsem bántottak, sokkal inkább örültem nekik. Szerintem jó, ha a munkánk műfajilag behatárolhatatlan, ez számomra a legnagyobb dicséret.

Az a fajta zene, amit te művelsz, edukált hallgatót vagy zsigeri befogadást, nyitottságot kíván inkább?

Nem kell képzettnek lennie a hallgatónak, de figyelemmel és nyitottsággal kell felénk fordulnia. A zene, mint minden más művészet, akkor tud adni valamit, akkor forgat ki a világodból, akkor csal könnyeket a szemedbe vagy bugit a lábadba, ha rászánod az időt, az energiát és a fókuszt. A szakértelem ennek nem előfeltétele. A zene eszköz ahhoz, hogy rajta túlmutató értékekkel foglalkozzunk, és ennek befogadásához nem zeneértőnek kell lenni, csak embernek.

Mi az, amit a hallgató csak a jazzből kaphat meg, semmi másból?

Azt a jazzt, ami számomra hallgatóként és zenészként is a legtöbbet ad, a szabadság, a nyitottság és az improvizáció határozza meg. Amit ez a zene meg tud mutatni demokráciáról, elfogadásról, empátiáról, egymásra figyelésről, a saját akaratunk érvényesítéséről vagy éppen háttérbe szorításáról, azt semmi más nem tudja, legfeljebb csak a gyerekek, amikor játszanak. Ha az emberiség több ilyen zenét hallgatna, sokkal jobb hely lenne a világ.

Interjú: Molnár Fanni
Fotó: Hrotkó Bálint / BMC

---

Kapcsolódó program:
j(A)zz! | Dés András Strudel (HU/AT)
2023.07.05. 20:00

Közreműködik:
Dés András - ütőhangszerek
Fenyvesi Márton - gitár, elektronika
Philipp Nykrin - zongora
Martin Eberle - trombita

Jegyek 3200 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

---