A gitár nem a legtipikusabb jazzhangszer, mégis ezerféleképpen használják a műfajban. Valaki a fémesebb, elektronikusabb hangzásokért rajong, mások selyemfinomságú akusztikus matériákat szőnek a gitárhúrokon. Hat olyan lemezt mutatunk a BMC Records katalógusából, amin a gitár játssza a főszerepet.

Juhász Gábor – Palle Mikkelborg: 60/40 BMCCD098 (2004)

Hol metszi egymást az északi melankólia és a magyar virtus, na meg a keleti befelé fordulás? Zenei kultúrák találkoznak Juhász Gábor gitárművész és az egykoron Miles Davissel is dolgozó dán trombitás, Palle Mikkelborg közös lemezén, amelyen saját szerzeményeik mellett egy Charlie Mariano és egy Archie Shepp kompozíció is helyet kapott. A lemez Juhász Gábor keleti filozófiák iránti érdeklődéséről is tanúskodik: „Mondják, az indiai zene bonyolult ritmikai ciklusai a csillagok járását utánozzák, a rubátó leírhatatlanul bonyolult ritmusa olyan, mint a létezés legtöbb ciklusa. Kiszámíthatatlan. A dzsessz szívből jön. Úgy is pulzál” – írja a gitűrművész a lemez előszavában a rá jellemző líraisággal. A lemezen Juhász Gábor arab oudon és tampurán is játszik, Palle Mikkelborg pedig trombitán, szárnykürtön és billentyűs hangszereken. Rajtuk kívül egy olyan zenészekből álló szupercsapat hallható az albumon, mint a walesi Helen Davies (hárfa), Lantos Zoltán (hegedű), Barcza Horváth József (nagybőgő), Szalai Péter (tabla), Dés András (ütőhangszerek) és Balázs Elemér (dob).

Palotai Csaba: The Deserter BMCCD230 (2016)

Tábortűz hangulat, garázs-jazz, sivatagi blues és magyar népzenei motívumok – ez mind fellelhető Palotai Csaba nagysikerű szólólemezében, amely a Párizsban élő művész egyik szerelmeslevele Magyarországhoz. Saját bevallása szerint ugyanis párizsi tanulmányai és amerikai élményei vezették rá a felismerésre, hogy hitelesség csak saját zenei élményekből fakadhat, őt pedig egyfajta „otthonosságérzéssel” tölti el a magyar zenei hagyomány. „Bizonyos dolgok fontossá válnak azáltal, hogy eltávolodunk tőle, mert olyan hangon szólnak, ami az ember lelkébe van írva” – nyilatkozta a BMC-nek adott interjújában. A kiváló közönség- és kritikai visszhangra lelt lemez szinte bármilyen hangulatban megérinti hallgatóját őszintesége és sokszínűsége, dúdolható dallamai és játékossága révén.

Babos Gyula: Makrokozmosz BMCCD234 (2016)

A sorozatból nem hiányozhat Babos Gyula, a magyar jazz zenészek Nagy Generációjának egyik hőse, aki az 1970-es és 80-as években sikeresen ültette át a jazz-rock fúziót magyar talajba, és aki soha nem tudott nyugodni a babérjain. A kihívások vele született szerelme hajtotta mindig, hogy művészetében merítsen roma örökségéből, a jazz fősodrából, de a klasszikus és az indiai zenéből is. A Makrokozmosz című lemeze, mely egyben az utolsó albuma, és amely címével a bartóki örökségre, a Mikrokozmosz sorozatra utal, olyan megnyilvánulása, amely szervesen illeszkedik a kortárs improvizációs művészetbe. Tovább tágítja a jazz határait anélkül, hogy a muzsika követhetetlenné váljon. A progresszív anyag nagy ívű témáit a zenekarvezető mellett Fekete-Kovács Kornél (trombita) és Winand Gábor (szaxofon/vokál) modern hangvételű improvizációi emelik magasabb régiókba.

Gyémánt Bálint: True Listener BMCCD252 (2017)

Érzelmes, de nem érzelgős zene a Gyémánt Bálinté, amely a melodikus zenék kedvelőihez éppúgy utat talál, mint az experimentálisabb formákra áhítozó fülekhez, vagy a karcosabb, rockosabb hangzás elkötelezettjeihez. Gyémánt Bálint éveken át érlelt kompozíciókat ültetett erre a lemezre, ami sokszínűségével és sodró dinamizmusával hamar kedvenccé válik. A lemezen Bálint akkori triójának tagjai, Fonay Tibor (nagybőgő) és Csízi László (dob) mellett négy kompozícióban az izraeli zongoristát, Shai Maestrót is hallhatjuk, aki telített, sűrű szövetű játékával gazdagítja a hangzást és kiválóan megtalálja a hangot a magyar trióval. A Jazzwise magazin szerint Pat Metheny érzésvilága és Avishai Cohen zenei atmoszférája is visszaköszön a lemezen, szerintünk viszont összetéveszthetetlenül Gyémánt Bálintos a hangzáskép, a kompozíciók szinte énekelnek, jóllehet, tisztán instrumentális lemezről van szó.

Párniczky Quartet: Bartók Electrified BMCCD260 (2018)

Párniczky András bátran és felkészülten vágott neki 2018-ban a Bartók-feldolgozásokat tartalmazó lemez elkészítéséhez. Felkészülten, hiszen 2015-ben, amikor lejárt a Bartók-művekre érvényes jogkorlátozás, már javában dolgozott a kompozíciók meghangszerelésén, ily módon jazz-előképek nélkül dolgozott. Talán ennek köszönhető az a kreativitás is, ami megközelítésmódjában érhető tetten: nem a legismertebb Bartók-művekhez nyúlt, (így nem is támaszkodott az azokhoz kapcsolódó pozitív hallgatói előképekre), hanem a számára legizgalmasabb, a modern jazz megoldásait is megelőlegző darabokat választott zenésztársaival. Tulajdonképpen arra volt kíváncsi, hogyan dolgozna Bartók, ha ma élő jazz-zenész lenne. Az eredmény egy olyan, a hallgató aktív figyelmét is feltételező jazzlemez, ami egyszerre tükrözi Párniczky saját és zenekara vízióit, miközben méltó tisztelgés Bartók életműve előtt.

Gábor Gadó – Laurent Blondiau: Veil and Quintessence BMCCD255 (2018)

Ha Párniczkyt az érdekelte, milyen zenét írna ma Bartók, akkor Gadó Gábort az, hogy hogyan dolgozna ma Bach, ha jazz-zenész lenne. Munkamódszerük mégis más: ahogy Párniczky Bartókot, úgy Gadó is hosszú éveken keresztül tanulmányozta Bachot, azonban célja az ő módszereinek belsővé tétele, ami végső soron csak a forrástól történő, nagyobb mértékű eltávolodással valósulhat meg. A barokk zene megoldásai azonban tagadhatatlanul visszaköszönnek Gadó zenéjében, lett légyen szó kompozíciós technikájáról, vagy az improvizáció során tetten érhető frazírozásról, akkordbontásokról. A francia trombitaművésszel, Laurent Blondiauval közös Veil and Quintessence olyan, mint a címe: lágy, éteri és esszenciális, amin Gadó magyarázata szerint ő adja a zene vertikális síkját, míg társa a horizontális síkot. „A lemez sűrűsége elképesztő. Analitikus hallgatást javaslok, az összes szépség nem is kibontható első hallásra, arról nem beszélve, hogy a címek nyomán felsejlő gondolati síkok, a fátyol mögül felsejlő esszencia izgalmas asszociációkra biztat” – írta az emblematikussá vált lemezről Zipernovszky Kornél.