2020 őszén elhatároztuk, hogy csinálunk egy kiállítást Laci BMC-s lemezborítóiból. Akkor már hónapok óta küzdött súlyos betegségével, így kinagyított képei felsorakoztatásával akartunk egy kis örömet szerezni neki. Felmerült, hogy vajon hány kép fér el az Opus Jazz Club falain. Gyorsan tisztáztuk: maximum 15-18 kép kellene. Jó, akkor kezdődhet a válogatás. Megkértük a munkatársakat, hogy írják össze a kedvenc, Laci által tervezett CD-borítóikat. Összegeztük a listákat, és kiderült: jóval a duplája felett járunk a rendelkezésre álló helynek. Most mi legyen?
„Olyan nincs, hogy ez kimaradjon!”
„Az nem lehet, hogy ez ne kerüljön be!”
„Pont ezt hagyjuk ki?!”
Végül közel 50 Huszár-mű került fel a BMC számos helyiségének falára, a jazzklubba, az előtérbe, az öltözőbe, az irodákba. Számunkra valóban lenyűgöző volt egyben látni a különben már jól ismert, szorosan hozzánk nőtt képeket. Összenéztünk, szinte ki se kellett mondani az egyöntetű konklúziót: ezt így hagyjuk. Mostantól ez lesz az Opus designja is.
   
Az együttműködésünk 2014-ben kezdődött Lacival, aki azóta több, mint 100 klasszikus és kortárs zenei CD, valamint jazzlemez borítóját tervezte meg. A neves The New York City Jazz Record újság már rögtön az első évben az év öt legjobb lemezborítója közé választotta egyik alkotását, de számos további kiadványunk részesült rangos külföldi díjban, elismerésben, s ezekhez a sikerekhez is egyértelműen hozzájárult vizuális tartalmuk. Az elmúlt hét év alatt különböző stílusban készültek borítói, de egy dolog változatlan maradt, mégpedig a legnagyobb nemzetközi jazzvásáron, a brémai Jazzaheaden felállított standunkat látogatók elmaradhatatlan kommentárja: „These are the best covers in today’s jazz!” (’Ezek a legjobb jazz-coverek manapság!’)  Hányszor, de hányszor tapasztaltuk, hogyan „kerülnek egyből képbe” a nálunk fellépő külföldi zenekarok, amint belépnek a CD-raktárunkba, és szemügyre veszik albumainkat. Ugyanis nem csupán arról van szó, hogy a nemzetközi színtér számtalan neves művészével dolgozunk együtt, hanem arról is, ahogy ezek a borítók azonnal, kétséget kizáróan árulkodnak kulturális hovatartozásunkról, annak minőségéről. Nem szükséges további szócséplés, hiszen Huszár László alkotásai láttán nyilvánvalóan a sokszínűségében is Egyesült Zenei Európához tartozunk, ahhoz a részéhez, amely felelősen gondolkodik és mélyen együttérez.         

Laci nagyon szerette a zenéinket. Már évekkel a közös munkánk előtt komoly BMC-s lemezgyűjteménye volt. Főállása mellett – vezető designer volt a neves Greenroom reklámügynökségnél – mondhatni hobbiként választotta az alkalmazott művészetnek ezt az ágát. Számtalanszor mi is csak ámulattal néztünk, ahogy szakmailag egyre feljebb és feljebb tornázta a lécet. Kulcsszerepe volt a BMC honlapjának tervezésében, így a most megújult BMC Records site is az ő keze munkáját dicséri. Még azok is sokan találkozhattak a grafikáival, akik nem ismerik lemezeinket, hiszen a havonta megjelenő műsorfüzetünk borítóján évek óta az ő képei szerepeltek. Sokszor élőben is megnézett egy-egy zenekart a BMC-ben, aztán többször, alaposan meghallgatott minden aktuális hanganyagot, amit nem egyszer lelkendező e-mailek követtek a részéről.

Ezek a privát levelek nemcsak egy értő zeneélvezőről tanúskodnak, de egy kreatív elme szárnyaló fantáziaműködésébe is beavatnak. Már küzdött betegségével, amikor a Debussy NOW! letisztult borítóját tervezte. „Nekem ilyen ez a zene: teljesen légies, világos, éteri. Semmi drámát, vagy feszültséget nem hallottam benne. Debussy számomra legalábbis kontemplatív, parttalan, majdhogynem túlvilági” - jegyezte meg. Az erdőben rögzített Dés András Rangers–einschliesslich album kapcsán hosszan elmélkedett a jazz és a természet kapcsolatáról. „Valahogy úgy illeszkedik a jazz (az ember, a civilizáció) az erdőbe, mint ahogyan néhány madárfaj csillogó tárgyakkal díszíti a fészkét, vagyis természetes, játékos, kedves módon.” És hogy miként került egy macska és egy pillangó a címével forradalmi asszociációkat keltő Daniel Erdmann’s Velvet Revolution – Won’t Put no Flag Out című lemez borítójára? „A macska lényegében egy tomboló viharfelhő vagy robbanásszerű állapot: egyszerre szimbolizálja azt a hatalmat, amely ellen a forradalom fennáll, valamint magát a forradalmat. (…) A pillangó az az elem, amely nemcsak semlegesíti az agressziót, hanem megoldást is nyújt. Egy szellemi entitást képvisel, amely lehetővé teszi a békét, mivel magasabb egzisztenciális szinten működik. Csupán egy másodpercet tölt a macska orrán, majd elhessen.”

Huszár László január 3-án hajnalban hagyott itt minket. Annak tudatában búcsúzunk tőle, hogy megannyi remek alkotása kitörölhetetlenül beleégett sok ezernyi zenerajongó retinájába.      

Köszönjük, Laci!