Kecskés D. Balázs a fiatal magyar zeneszerző-generáció kiemelkedő tagja, az első magyar komponista, aki bekerült az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjába. Az itt szerzett tapasztalatai mellett kompozíciós módszerekről, inspirációs forrásokról és egy közelgő ősbemutatóról is kérdeztük.

Te vagy az első magyar zeneszerző, aki bekerült az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjába. Mit kaptál ettől a lehetőségtől?

Nehéz lenne megragadni, mennyi mindent adott nekem ez a program. Elég sokszor konzultálhattam Eötvös Péterrel, és önmagában az, hogy láttam, ő hogyan dolgozik, hogyan van jelen a műhelyében, nagy hatást tett rám. A lejegyzési módszerem sokat finomodott. Péter a párhuzamos zeneszerzői és karmesteri tevékenysége miatt nagyon jól tudja, hogyan gondolkodnak a zenészek, és érteni fogják-e, amit elolvasnak a kottában. Azt kérte tőlem, hogy mindent, amit leírtam, énekeljek el neki. Ez eleinte furcsának tűnt, de rájöttem, hogy így lehet kideríteni, valóban látszik-e a lejegyzésből, hogy milyen módon, milyen karakterrel, hanghosszokkal és artikulációval képzelem el az adott szakaszt. Péterrel elsősorban konkrét technikai részletekkel foglalkoztunk a konzultációk során, az alkalmak végére mégis mindig összeállt valami többlet, valami nagy egész. Fejlődtem azáltal is, hogy elkísérhettem őt Berlinbe, amikor legújabb operája, a Sleepless bemutatójára készültek a Staatsoperben. Megfigyelhettem, hogyan dolgozik egy zenekarral, beszélgetésekben hogyan van jelen. Mintát adott ahhoz, hogy nemzetközi közegben miként érdemes megnyilvánulni. Egészen praktikus tanulságokkal és fejleményekkel is szolgált ez a program, például én is beszereztem egy partitúrákhoz alkalmas, függőleges tájolású monitort, amilyet Péternél láttam, és rájöttem, hogy mihamarabb meg kell tanulnom németül. Ez a mentorprogram lehetővé teszi, hogy bepillantást nyerjünk a nemzetközi kortárszenei életbe, és nélkülözhetetlen tapasztalatokat szerezzünk. Nekem minderre égető szükségem volt, és a lehető legjobb időpontban kaptam meg a lehetőséget, amiért nagyon hálás vagyok.

Márciusban szerződtetett egy külföldi ügynökség, a Blom Music Management. Hogyan találtátok meg egymást?

A cég vezetője hallotta egy művem bemutatóját az amszterdami Concertgebouw-ban, meghallgatta más darabjaimat is, és végül megkeresett, hogy dolgozzunk együtt. Sok várakozás és izgalom él bennem ezzel kapcsolatban. Az ügynökségek évekkel előre terveznek: éppen elkezdtük a munkát, de már azon gondolkodunk, hogy a 2023–24-es évadban milyen műveim előadására lehetne sort keríteni. Rendkívül rokonszenves, hogy tőlem kérdezik meg, mit szeretnék írni, és arra megpróbálnak lehetőséget szerezni a kapcsolati hálójuk segítségével. Ők csak zeneszerzőkkel dolgoznak, jelenleg összesen 7-8 komponista tartozik hozzájuk különféle országokból.

Mikor vált egyértelművé, hogy zeneszerző lesz belőled?

Elég korán, 5-6 évesen elkezdtem aktívan zenélni, a furulya és a hegedű után a klarinétnál kötöttem ki. Érdekes, hogy a zongora viszonylag későn vált az életem részévé, amikor már majdnem tizenkét éves voltam. Írni is hamar elkezdtem, ez azonban szerintem nem egyedi eset. A késztetés és a próbálkozás sok gyerekben megvan, de ez alapvetően senkit nem predesztinál arra, hogy zeneszerző legyen. A Bartók konziba már egyszerre két szakra, zeneszerzésre és zongorára jelentkeztem, és ha választani kellett a kettő közül, mindig a zeneszerzés élvezett elsőbbséget. Zongoristaként egy ideje nem is lépek színpadra egyáltalán; szeretek játszani, de elszoktam tőle. Tanítás közben persze sokat használom a hangszert, és időnként komponáláshoz is.

Íróasztalnál, papírra írsz?

Részben igen. Bizonyos részeket jobban szeretek úgy kidolgozni, ha még csak meg sem kísért a gondolat, hogy a zongorához nyúljak, mert úgy könnyebb fókuszálni. Ilyenek például a nagyon polifon szakaszok. A darabok alapvázlatait mindig kézzel írom le, illetve ha el akarok mélyedni egy részletben, azt is papíron komponálom meg. A hangszerelést, a partitúra elkészítését viszont számítógépen végzem el.

Hogyan képzeljük el a munkanapjaidat? Van egy meghatározott időszak, amikor a komponálással foglalkozol?

Hétköznap délelőttönként, 8 és 12 óra között szoktam komponálni. Ha nem tanítok, akkor néhány órát délután is. Amikor már közelebb járok egy adott darab befejezéséhez, akkor egyre több időt tudok tölteni vele, de az első, legnehezebb fázisban még képtelen vagyok egy bizonyos időtartamnál többet koncentrálni rá.

A zeneszerzés teremtés vagy közvetítés, önkifejezés vagy önátadás?

Erre a kérdésre nagyon mély és költői válaszokat lehetne adni, de a legtöbb zeneszerző valószínűleg egyszerűen csak jó hangokat akar leírni, valami működőképeset kitalálni, rendszerbe foglalni a gondolatait. Egyszóval jó darabokat szeretne írni, és ez egyrészt valahol egy mesterség, másrészt mind a négy, a kérdésben említett fogalom benne rejlik.

Téged mi motivál, amikor komponálsz?

Különösen érdekel az, hogy miként lehet különböző világokat ütköztetni. Főleg szöveges darabokban kísérletezek ezzel. Szeretek olyan szövegeket egymás mellé helyezni, amelyek ezáltal új jelentést nyernek vagy akár konfliktust generálnak. Éppen ezért az eddigi életművem fele vokális műfajokba tartozik.

Ha ismered az előadót, az ő személye befolyásolja a darab részleteit?

Olyan szempontból igen, hogy nagyon fontosnak tartom az empátiát az előadók irányában. Igyekszem nem megnehezíteni, sőt amennyire csak lehet, inkább megkönnyíteni a dolgukat. Figyelembe kell venni a lehetőségeket: ha például egy adott zenész, együttes felkérésére készül a darab, nem érdemes olyasmit leírni, amit nem fognak tudni elénekelni vagy eljátszani. Kifejezetten igénylem a zenészek visszajelzését, és a komponálási folyamat közben konzultálni is szoktam velük, hogy valami az adott hangszeren kényelmes-e, játszható-e, illetve hogyan érdemes lejegyezni ahhoz, hogy tényleg az jöjjön ki belőle, amit szeretnék. Az eszköztáram azonban ezektől a külső tényezőktől és a művek nehézségi fokától függetlenül egységes, tehát alapvetően semmi nem befolyásolja.

Extrodaesia című műved közelgő ősbemutatóján az Ensemble Ars Nova francia együttessel fogsz dolgozni, akikkel korábban sohasem találkoztál. Milyen kihívásokra számítasz?

Ha nem ismerem azokat, akiknek készül a darabom, vagy akik be fogják mutatni, akkor meghallgatom néhány felvételüket, hogy ki tudjam találni, nagyjából mi működhet. De általában igyekszem úgy írni, hogy még a klasszikusan képzett zenészek is bevállalhassák a műveim előadását, nem kell hozzájuk feltétlenül kortárszenei specialistának lenni. Ami okozhat majd meglepetéseket, az az, hogy némelyik hangszerből létezik úgynevezett francia rendszerű is, amely eltér a számomra megszokottól. Korábban is előfordult, hogy újonnan megismert együttessel dolgoztam, és mindig nagyon kíváncsi vagyok, hogyan állnak hozzá a darabhoz. Fontosnak tartom, hogy azok is tudjanak kapcsolódni a műveimhez, akik eljátsszák őket – ritka, hogy ne tudnának, de az a néhány eset annál inkább lehangol.

Hogyan jellemeznéd a saját stílusodat?

Sokan mondják, és én is érzem, hogy erősen kötődöm a zenetörténeti hagyományhoz. Használok például olyan akkordokat, amelyeket évszázadokkal ezelőtt is használtak. A gondolkodásom harmóniaközpontú, nagyon érdekel, hogy miként lehetséges már ismert hangzatokat más fénytörésben bemutatni, másképpen kapcsolni vagy másképpen kapcsolódni hozzájuk. Ez egyrészt viszonylag fogyaszthatóvá teszi a darabjaimat, másrészt viszont azt nem lehetne kijelenteni, hogy valamilyen neostílusban komponálok, mert egyetlen konkrét korábbi stílust sem követek. Kulcsfontosságú számomra továbbá a művek kohéziója, az, hogy homogén eszköztárral dolgozzak.

Mely zeneszerzők foglalkoztatnak és hatnak rád leginkább?

Schubert, Chopin és Debussy. Mindig rácsodálkozom, hogyan képesek építeni arra a harmóniai gondolkodásra, amely már korábban is létezett, ugyanakkor mennyire át is formálják azt a saját képükre. Sok kortárs szerzőt is tanulmányozok, van egy kurzusom a Zeneakadémián, ahol szinte minden órán más és más szerzővel, darabbal foglalkozunk. Így olyan zeneszerzők művészetével is megismerkedem, amelyek önmagukban nem biztos, hogy érdekelnének és inspirálnának. Létezik például egy másik Schubert, akinek Alexander a keresztneve. Az ő stílusa rendkívül avantgárd, és az elektronikát is sokat használja, ami elég távol áll tőlem. A zenéjének gondolatisága viszont nagyon megragadott, írt többek között egy olyan darabot, amelyben a szabad akarat kérdését dolgozta fel. A zenészek hologramszerűen járkáltak a színpadon, és változatos fényjátékkal, csodaszép alakzatokban világították meg őket. Egy ponton azonban ez a játék megszűnt, kivilágosodott a színpad, és ekkor látta meg a közönség, hogy valójában a fülükbe mondták a mozdulatokat, mintha dróton rángattak volna mindenkit.

Zeneszerzőként milyen a viszonyod az időhöz?

Minden zeneszerzőnél kicsit más a hallgató időérzete. Schubertnél például olyan hosszan kiterülő faktúrákat találunk, amelyek mondjuk Beethoven mellett egyenesen formátlannak hatnának, de ott, abban a darabban és kontextusban úgy jók, úgy érik el a hatásukat, ahogy Schubert megírta. Szerintem az időt nagyon sokféle módon lehet kezelni, de ennek van egy ésszerű határa. Akkor találok élményszerűnek egy darabot, ha jól meg tudom ragadni azt az időbeli keretet, amelyben a zenei folyamat lezajlik. Azok a művek, amelyek hosszúak, de viszonylag kevés dolog történik bennük, számomra nem revelatívak. Minden zeneszerzőnek megvannak a maga preferenciái, az eseménysűrűséget tekintve éppúgy, mint a hangszerelés rétegeinek terén. A bécsi klasszikusoknál, Beethovennél, de még Schumann-nál és Brahmsnál is pont annyi réteg van, amennyi még jól áthallható, felfogható. Mahler éppen a határon egyensúlyoz, az ő zenéje már elég zsúfolt. Én klasszikus módon gondolkodom: szeretem, ha minden zenei esemény, amit leírok, hallható is lesz. Persze Mozartnál is előfordulnak absztrakt ötletek, amelyek csak a kottát nézve derülnek ki, a fül számára közvetlenül nem nyilvánulnak meg, de ez ritka. Bár a hangzás és a kottakép sohasem lehet azonos, a bécsi klasszikában nagyon közel áll egymáshoz a kettő. Én is valami hasonlóra törekszem.

Mi az elsődleges egy műben, a hangzás vagy a dramaturgia?

Általában felvázolok valamilyen formai tervet kiindulásként. Ezt nem kell feltétlenül betartani, de számomra fontos, hogy előre elképzeljem ezt a fajta dramaturgiát, még ha írás közben valószínűleg módosul is. Egy darab kezdete nálam sokat eldönt, és minél több anyag elkészül, annál egyértelműbben látom a folytatást. A kompozíciós folyamat eleje halad leglassabban, de amikor a mű nagyjából 30%-a realizálódott, akkor már a munka 60%-án túlvagyok. Konkrét hangzásokban nem szoktam gondolkodni. A hangszínek érdekelnek, ám önmagukban nem fókuszálok rájuk.

Mit gondolsz, a klasszikus és a kortárs zene befogadása igényel előzetes tudást?

Attól függ, kinek melyik darabjáról van szó. Akadnak olyanok, amelyek könnyen adják magukat, míg másokat utánanézés vagy szakmai tudás nélkül esélytelen felfogni.

A korábban említett Extrodaesia című darabod milyen inspirációs forrásokra támaszkodik?

Ezt a darabot is a mentorprogram keretében írtam, a megkötés annyi volt, hogy nagyjából tartsam magam Hindemith első kamarakoncertjének (op. 24/1) hangszereléséhez. Egyedül a harmonikát hagytam ki a Kammermusik apparátusából. A mű címe pedig az xtro realm csoport egy projektjéből származik. Ők a poszthumanizmus gondolatköréhez köthető szövegek magyarra fordításával és konferenciák szervezésével foglalkoznak. Az Extrodaesia nevű alkotásuk műfaját tekintve enciklopédia, amely azonban nemcsak lexikonszerű szócikkekből áll, hanem költői és prózai szövegeket is tartalmaz az emberközpontú gondolkodás meghaladásáról, például Nemes Z. Márió tollából. A filozófia, az irodalom és a teológia jelentős és állandó inspirációs forrásaim.

Sarkall vagy gátol, ha megadott kötöttségek szerint kell komponálnod?

Ha nem áll tőlem abszolút távol az ötlet, mondjuk az adott hangszer-összeállítás, akkor általában inkább inspirálnak a kötöttségek. Nem is feltétlenül muszáj, hogy kívülről kössék meg a kezemet, mert én is szoktam kötöttségeket kitalálni magamnak. Eldöntöm, hogy hány percbe férjen bele a darab, vagy kidolgozok egy saját harmóniarendszert, amelynek követem a szabályait. Ezeket nem akadályként élem meg, épp ellenkezőleg: arra ösztönöznek, hogy a megadott kereteken belül maximálisan kiaknázzam a lehetőségeket.

Hogyan viszonyul egymáshoz ösztönösség és tudatosság az alkotás során?

Szerintem elengedhetetlen lenne, hogy hallgassunk az ösztöneinkre, csak ehhez nem mindig van bátorságunk. Sokunkat megkísérthet a gondolat, hogy megfelelési kényszerből írjunk valamilyen zenét. Az ilyen darabokon érződni fog, hogy nem hiszünk bennük igazán – ez szomorú és jelentős probléma. Először is meg kell figyelni, mi az, ami nekünk személyesen tetszik, ami természetszerűen vonz. Ebből darabokat létrehozni, a saját stílusunkat megtalálni és fejleszteni viszont már csak rengeteg tudatos munka árán lehetséges, miközben az sem jó, ha teljesen elbillen az egyensúly ebbe az irányba. Egyénenként változó, hogy kinél milyen arányban van jelen az ösztönösség és a tudatosság.

Szoktad javítgatni a műveidet, vagy ami egyszer elkészült, azt késznek tekinted és útjára engeded?

Az első olyan darabjaim, amelyeket vállalok, 2017-ből valók, tehát rettentő hosszú múlt még nem áll mögöttem hivatásos zeneszerzőként. Ezeken a darabokon azonban nem változtattam jelentősen, például nem írtam hozzájuk vagy vettem ki belőlük részeket, tételeket. A lejegyzésen és a hangszerelésen viszont szoktam változtatni. Eötvös Pétertől tanultam meg, hogy a kottán, még a nyomtatott kiadásokon is fel kell tüntetni, az a mű melyik nap szerinti állapotát képviseli, mert az ember mindig talál valamit, ami gyökeresen nem alakítja át a darabot, de javítható. Szinte minden előadás előtt újra megnézem a kottát, hogy megkeressem ezeket a részleteket, és a próbafolyamat közben szintén leszűröm a tanulságokat. A mentorprogram erre is rengeteg lehetőséget nyújtott: amit megváltoztattam, azt ki is tudtam próbálni, hogyan hangzik.

Mennyire fontos az ihlet a komponálás során?

Ihlet nélkül nem érdemes zenét írni, ugyanakkor a zeneszerzés számos olyan lépést magában foglal, amelyek inkább mechanikus jellegű feladatok, és nem kívánják meg az ihletett állapotot. Gyakran idézik Umberto Ecót ebben a kérdésben: ő úgy vallotta, az alkotóművészet 20%-ban inspiráció és 80%-ban verejtékes munka. A zeneszerzéshez is túlnyomórészt kitartás kell.

 

Kecskés D. Balázs Extrodaesia című művének ősbemutatója 2022. június 26-án lesz a Budapest Music Centerben, az Ensemble Ars Nova közreműködésével. A mentorprogram nagyzenekari zárókoncertjére pedig 2023 márciusában kerül sor a Győri Filharmonikusok közreműködésével, vezényel Rajna Martin karmester, a mentorprogram résztvevője. Ősbemutatóként egy szólóbrácsára írt versenymű szólal meg.

Kapcsolódó program:
Fókuszban Magnus Lindberg – az Eötvös Péter Alapítvány mesterkurzusának zárókoncertje
Kecskés D. Balázs: Extrodaesia – ősbemutató
Jongsung OH: A Horny Faun's Rampage – magyarországi bemutató
Paul Hindemith: Kammermusik no. 1., op.24/1
*****
Francisco Dominguez: Sol de invierno – ősbemutató
Magnus Lindberg: Jubilees – magyarországi bemutató 

Interjú: Molnár Fanni
Borítófotó: Somay Márk
Fotók: Hrotkó Bálint / Eötvös Péter Alapítvány

 

---