Program

Csalog Gábor Vasárnapok – Dialógusok (a) zenével | Fúgák és prelúdiumok

18:00
Koncertterem
Közreműködik:
  • Csalog Gábor – zongora
  • Fazekas Gergely, zenetörténész

Vannak összetartozó fogalmak a klasszikus zenében, amelyek látszólag nem léteznek egymás nélkül: disszonancia és feloldás, forma és tartalom, prelúdium és fúga. Hogy a disszonanciáról valóban leválaszthatatlan-e a feloldás, a formáról a tartalom, az nem tárgya ennek a koncertnek, az a történeti tény azonban feltétlenül, hogy a prelúdiumok és a fúgák egykor egymástól függetlenül is léteztek. Mi több, valójában Johann Sebastian Bach volt az első, aki világosan elkülönítette és összeházasította ezt a két műfajt (mint a teremtés során Isten a sötétséget és a fényt). Csalog Gábor koncertje szabadon válogat Johann Sebastian Bach, valamint a Bach utáni generációk fúgái és prelúdiumai közül, rávilágítva stiláris összetartozásokra és különös ellentétekre, a koncert első részében zajló, immár megszokott beszélgetésben pedig, amelyben Fazekas Gergely zenetörténész lesz a zongoraművész partnere, biztosan szóba fog kerülni, hogy a szigorúan szerkesztett fúgák miként tehetnek szert költői tartalomra, a szabad formálású prelúdiumok pedig olykor milyen szigorú struktúrákat követnek.

Jegyek 2900 forintos áron kaphatók a helyszínen,
a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

℗ BMC

Galéria
2Kép
2023 október 29 vasárnap