A 20. század elején zenéje gond nélkül talált utat az operett negédes világába a Három a kislány című daljáték révén, és életműve tele van a 19. század eleji Bécs zenekedvelői számára írt könnyed, alkalmi darabokkal, mégis, a nyugati művészi zene történetében kevesen jutottak olyan mélyre az emberi reménytelenség megragadásában, mint Franz Schubert. „Minden gyalázatosan megy – írta egyik barátjának az 1820-as évek elején –, mert e nyomorúságos világban majd’ minden értelmes embernek ez a sorsa. És mihez is kezdenénk a boldogsággal, amikor a boldogtalanság immár egyetlen izgatószerünk.” Hogy ennek a boldogtalanságnak milyen életrajzi okai voltak (a szerelmi csalódástól az anyagi nehézségeken át a végzetes betegségig számosak), az kevésbé érdekes annál, mint hogy 200 évvel később, mi, a mai hallgatók miként vagyunk képesek átélni a schuberti zenében megjelenített reménytelenséget. Csalog Gábor koncertjén az 1825-ben komponált, nagyszabású a-moll szonáta (D. 845) fog majd lehetőséget nyújtani ennek kipróbálására, az est első felében pedig a zongoraművész és Fazekas Gergely zenetörténész beszélgetésében tágabb kontextusban, más művekből vett illusztrációk nyomán kerül szóba, hogy milyen eszközökkel jeleníthető meg a zenében a reménytelenség érzése.