A szólóhangszerekre írt darabok Ligeti életművének különleges szeletét képezik, hiszen a zeneszerző nemcsak a zenekarokkal és kisebb együttesekkel, hanem minden egyes hangszerrel addig kísérletezett, amíg meg nem találta a maga játéktechnikai vagy kompozíciós újítását. Az estét nyitó Poème symphonique után a húros hangszereket a cselló képviseli. A szólócselló-szonáta, amelyet Zétényi Tamás lemezre is rögzített a BMC Records számára, sok hányattatás után vált a csellórepertoár sarokkövévé. Első része, egy képzeletbeli dialógus szerelmi ajándékként készült és süllyedt a fiókba, bravúros második része felkérésre született, de Magyarországon lényegében betiltották, később pedig fiatalkori mű lévén maga a szerző próbálta visszatartani a darabot a nyilvánosság elől.

A billentyűs hangszerek közül ezúttal nem a zongora, hanem a csembaló kerül a középpontba. Az ironikus és nyomokban magyaros elemeket tartalmazó Hungarian Rock mellé a Continuum kerül, amely – csembalóra alkalmazva bizonyos zenekari textúrákat – gépszerű zakatolást jelenít meg, a rövid impulzusok gyors egymásutánja ugyanakkor az időbeli összemosódás, a folytonosság érzetét képes kelteni.

Ligeti vokális darabjaiból a 2022-es Kodály Zoltán Kórusverseny győztese, a Pax et Bonum Kamarakórus nyújt válogatást, majd a műsort Balogh Máté erre az alkalomra komponált a cappella műve kerekíti le, amelyben Fehér Renátó „magyar halandzsája” a Ligetire oly jellemző clusterekkel – szomszédos hangok sokaságából álló, a klasszikus harmóniavilág felől meg nem fejthető hangzatokkal – találkozik, és hoz létre valamiféle „értelmes értelmetlenséget”.