Antonio Vivaldit 25 éves korában szentelték fel pappá, de törékeny egészsége miatt (valószínűleg asztmától szenvedett) két év múlva felhagyott a misézéssel, egy évvel később pedig kilépett az egyházi szolgálatból. Ettől függetlenül élete végéig prete rossónak, vörös papnak nevezték, vélhetőleg hajszíne miatt. Vivaldi azonban nem is Isten szolgálatát érezte élete legfontosabb ügyének, hanem a zeneszerzést. 1706-ban a Pio Ospedale della Pieta leány-árvaház hegedűtanára lett, és az intézménnyel egész életében kapcsolatban maradt. Az árvák egyre elismertebb zenekara számára komponálta első műveit, majd később concertói, kantátái és egyházzenei munkái java részét.

Az árvaháztól 1709-ben elbocsátották, de két év múlva ismét alkalmazták, sőt 1713-tól minden zenei tevékenységért ő felelt. 1718-tól egyre többet utazott, de a Pieta továbbra is fizette, cserébe havonta két concertót szállított és velencei tartózkodása idején legalább négyszer próbálnia kellett a zenekarral. A hivatalos feljegyzések szerint 1723 és 1729 között 140 concertót komponált. Műveinek első kiadása 1705-ben jelent meg, ezt később még számos követte; 1725-1729 között öt új versenymű-gyűjteménye jelent meg, köztük a leghíresebb, A négy évszak.

Lakatos György és a Concerto Armonico előadásában a korábbi nagysikerű koncertek után tizedik alkalommal hallhatunk válogatást az olasz barokk zene kiemelkedő mesterének árvaházi műveiből.