Sonata quasi una fantasia – eredetileg ezt az elnevezést viselte az 1802 tavaszán megjelent, op. 27-es sorszámú mindkét szonáta, melyek közül aztán a Holdfény-szonáta tartósan leárnyékolta Esz-dúr párdarabját. Ez utóbbi kompozíció most a legutolsó Beethoven-zongoraszonáta előtt szólal majd meg, vagyis az 1823-ban megjelent, kéttételes c-moll mű kontrasztos társaságában. Ennek a kései műnek emlékezetes szerep jutott Thomas Mann Doktor Faustus című regényében: ott az író a bőbeszédű muzsikus, Wendell Kretzschmar szájába adja a szerző a mélyértelmű (és voltaképpen Adornótól származó) végkövetkeztetést, mely szerint a második, Arietta elnevezésű tétel Beethoven végső búcsúja a szonátától mint műfajtól és mint hagyományok által éltetett formától. Az 1997-ben született Berecz Mihály tizenhat esztendősen mutatkozott be a budapesti koncertlátogató közönség előtt, méghozzá példaképe, Kocsis Zoltán vezénylete alatt muzsikálva. A művész azóta töretlenül halad a maga útján, mert ahogyan azt pár éve egy interjújában megfogalmazta: „Szerintem az egyéniség mindennél fontosabb. Engem sohasem izgatott igazán a technikai tudás, az én figyelmemet mindig csak maga a zenélés kötötte le...”